
2009. decembere… a nagy Karácsonyi készülődés közepette sikerült egy röpke interjút összehozni a hazai underground keleti végvárának jeles képviselőjének, az ABIOCORE zenekar néhány tagjával, történetesen Petivel (Boss), Zsoltival (Zs), Szabácsik Pistivel (Sz) és Bodnár Petivel (P). A srácokat többek között a múltról, a jelenről és a jövőről kérdeztem…
…Kezdjünk némi általánossággal! ABIOCORE – mit jelent a név, honnan jött?Boss: Műszív vagy mi a szar, de Zsolti jobban tudja!:)
Zs.: Tulajdonképpen egy mozaik szóról van szó, amely félig meddig egy latin szóösszetétel, annyit jelent, hogy nem biológiai szív. Azért választottuk ezt a nevet, mert ez részben utal arra a stílusra, amit játszunk…
Mit jelent számotokra ez a stílus, életérzés, stb.?Boss: Lényegében a kort jelzi, amikor elkezdtünk zenélni. Aki meghallgatja a számainkat, legyen az az első EP-ről, vagy akár a másodikról, fellelhet benne több stílus elemet, akár newschool, akár oldschool motívumokat egyaránt. Mindez amiatt lehetséges, hogy hatan 6 féle zenét játszunk és hallgatunk egy irányvonalon belül is.
Megjelent nem rég az új EP-tek, ami alapján nem lehet ráhúzni egyik skatulyát sem a zenekarra, ami a stílust illeti. De ha mindenképpen be kellene sorolni, hova sorolnátok magatokat?
P: Meghatározhatatlan!
Zs+Sz: Metál!!
Boss: Ha jó egy riff, akkor azt megtartjuk, mindegy, hogy metál, hardcore, stoner vagy bármi más…Szerintem a lényeg nem az, hogy egy zenekarnak legyen egy meghatározott stílusa és abban, ugyanazokkal a témákkal készítsen 50, ugyanolyan lemezt, bár van akinek ez jól megy, mint például a Pantera-nak:)
Sz: Meg a Motörhead-nek:)
Zs: Nincs kiadónk, így nincsenek kötöttségeink sem a stílust illetően. Teljesen underground a banda, s ezáltal az egyetlen koncepció ami kialakult az az, hogy mindenkinek elfogadható legyen házon belül…
Sz.: … és, hogy a többség be is tudja fogadni.
P.: Olyannyira jól működik ez a koncepció, hogy jó rég óta mondom, hogy szar az egész, amit csinálunk, de ezek le sem szarják, nem érdekli őket! :)
Készült egy klip a Régi szép emlékek című számra. Miről is szól ez a videó?Boss: …a szövegeket és a számokat nagyrészt én írom, általában személyes élményekből, tapasztalatokból merítek. Egy régi zenekaromban azt sikerült megfogalmaznunk, hogy amíg lesznek problémák, addig lesz miről zenélni, mivel általában ezek a megfogott pillanatképek negatívak számomra. Amikor felvetődött, hogy klipet készítsünk, egyöntetűen és vita nélkül erre esett a választás. A dobosunk Krisztián és a Kocsis Attila (Zodiac Film/Studio (?) jóvoltából, szabadidőt, energiát nem sajnálva és nem kímélve vetették magukat a filmkockák közé, megszületett ez a kép anyag,(amiért itt és most, még egyszer köszi nekik). A történetéről röviden csak annyit, hogy fiú-lány, szerették egymást, aztán nem szerették. A srác egy gyenge pillanatában elkövetett egy elég nagy hibát, melyet megbánt, s szerette volna az időt visszapörgetve (melyre, mint tudjuk a Mythbusters csapatának sincs meg a lehetősége és a technikai háttere:D-a szerk) semmisé tenni. Mivel ez nem jön össze, meghasonlik régi önmagával, s rájön, hogy tettei helyébe sose várjon jót az ember…
Van e olyan dolog, amit kiemelnétek a zenekarral kapcsolatban?Boss: Ami a kisbuszban és a koncerteken történik az ott is marad:D
Zs.: 2007, MAMF (Megyei Amatőr Művészeti Fesztivál). Volt egy kis szerencsénk, mivel aznap mikor mi játszottunk a nagyszínpadon elmaradt a Tankcsapda. Egy kis sátorban játszottunk, s nem arra számítottunk, hogy kb 30-40 ember fog megnézni minket, amikor viszont a fények egy kicsit lentebb ereszkedtek, a kezem beremegett, a pengető kiesett a kezemből mikor megláttam, hogy a sátor tele van, s körülbelül 300 ember egyszerre mozdul meg a sátorban…az nekem nagy élmény volt…
P.: Akkor odajöttek hozzánk a fesztivál szervezői és közölték, hogy az egész rendezvény legjobb koncertje volt, nagyón jól szóltunk, a közönségnek is átment amit akartunk adni…jó volt
Boss: Számomra is az egy emlékezetes buli volt, ugyanis akkor verte ki Szabácsik a fél fogamat a gitárjával, s másnap úgy tartottam a honismereti táborban az előadást, hogy hiányzott a fogamból egy jókora darab:D
Zs.: A többnapos vagy csak az ott alvósra sikerült bulikon születnek a legjobb sztorik, s annak ellenére, hogy nem vagyunk már egy kifejezetten fiatal társaság, szeretjük együtt eltölteni a megmaradt szabadidőnket,s jól érezni magunkat.
Jelen…mit érthetünk azalatt, hogy „Egy kis pihenő következik”?Zs.: Na ha mindenki rám néz, akkor enyém a feladat, hogy mottót adjak ennek a gondolatnak. Arról van szó első sorban, hogy babát várunk a párommal (Jó egészséget kívánunk!), részben ez, részben más határozza meg, hogy nem tervezünk annyi koncertet.
Boss.: Így van, mivel családosok is vannak köztünk, figyelembe kell, hogy vegyük, akármennyire is jó hobbi, illetve a szívünk egyik csücske a zenekar, a család és egy gyermek születése mindenek előtt kell, hogy legyen, teljes embert kíván. Ha nem játszunk egy fél évig, akkor sincs tragédia, de azért vegyetek pólót meg CD-t, támogassátok a zenekart (kell a pelusra:D - a szerk.)
Jövő?!Zs.: Na igen…szeretnénk egy nagylemezt felvenni, ezért kevesebb koncert, több próba, amit be tudunk vállalni.
Boss: A pihenés egyben felkészülés a jövőre, a tervek megvalósítására. Elmondhatjuk, hogy az év első fél évében játszunk kb. kétszer az Angertea-vel (www.angertea.com), májusra egy pesti és egy Pest környéki koncert van tervbe véve. Július 3-án szeretnénk egy szabadtéri fesztivált szervezni, ott fellépni. Remélhetőleg megrendezésre kerül idén is a Határmenti Ifjúsági Találkozó Ártándon, valamint megpróbálunk fesztiválokra is odakerülni. Na és persze a kilátásba helyezett nagylemezhez szeretnénk még 3-4 új számot összerakni, erre az év második felében és a következő esztendő elején szeretnénk sort keríteni.
Mi a véleményetek azokról a zenekarokról, akik régi rock „slágereket” dolgoznak fel, s azt gondolják, hogy ezzel mindent elértek, amit lehetett?P.: Kikazok?:) Azt sem tudjuk, hogy léteznek ilyenek, de valószínűleg ők sem tudják, hogy mi kik vagyunk:D
Boss: Én azt mondom, játssza mindenki azt, amit akar, s legyen büszke arra, hogy mit ért el vele. Inkább ilyeneket hallgassanak az emberek, mint dizsibe járjanak, hallgassanak hangszeres zenét! Az underground az underground, de ha valaki kilép onnan, az még attól lehet jó, de akkor ismerje is el amit csinált, ne álszenteskedjen…lehet a feldolgozásokat szarul is játszani, mint például a lagzis „zenészek”:D
Zs.: Számomra azok mindig értékesebbek voltak – s ez így is marad – akik a saját tudásukat mutatják meg, s mindezt a saját zenei látásmódjukon keresztül juttatják el a hallgatósághoz.
A végére egy kis lazítás…Ha szépségkirálynő lennél….:)Boss: Hányjatok vért hanyatt fekve 2 hétig!:)
Sz.: Világbéke!:)
P.:Kommersz körte meg egy sör!:)
Zs.: Annyit üzennék a jövő generációjának, hogy járjanak sokat koncertre, hallgassanak jó zenéket, támogassák a zenekarokat azzal, hogy befizetik a belépőt, megveszik a pólóikat és a CD-iket…
http://abiocore.fw.hu/http://www.myspace.com/abiocore J.J.